Nem én tettem

                

Csak álltam ott bámulva az eget.

 A gondolataimban el merülve azt hiszem , néha furcsa dolgok futnak végig az agyamban vajon másoknak is eszébe juthat az ami nekem csak másképp ? Nekem vannak ilyen furcsa gondolataim vagy másoknak is van ,de mi van ha nincs? Akkor nekem miért vannak ? Átok ? Áldás? Miért nem tudom ki mondani amit valójában gondolok ? Miért torzulnak el a szavaim mikor el hagyják a számat ? Miért mások a szavak mik el hagyják számat mint amit gondolok ? Sokszor gondolok erre,de válsz nincs. A külvilág nem válaszol csak a hangok  fejemben . Rémisztő talán ? Nem azt nem hinném ,sokszor veszekszenek velem a hangok . Vagyok én és a másik kettő , egyikünk se ismeri el a másik létezését , mind tagadásban vagyunk a másik létezéséről van szó. Nincsen nevük sose mutatják meg magukat csak én hallom őket én tudom csak hogy ők ketten léteznek.Nem félek tőlük nem tudnak bántani ha én nem akarom . Régen én bántottam magam de ők akkor még nem voltak csak halványan sose mondták hogy tegyem meg inkább le akartak beszélni róla vagy el tűntek ezzel is idegesítve engem .Nem volt kivel beszélnem hangosan kellet másokkal beszélnem még ők vissza nem jöttek .Magányos voltam és elveszett.Tanulásban nem mindig tudtak segíteni sőt szinte soha , olyanok voltak akik mellet minden információ ki szivárgott. Bosszantó volt de nem panaszkodtam. Lehetetlen történeteket találtak ki és buja fantáziájuk volt mindig. Volt egy körülbelül 35 éves tanárom első padban ültem pont közvetlenül a tanári asztallal szemben , sose engedték hogy levegyem a szemem róla ezzel is zavarba hozva őt. Tizenegy  évesen nagyobb mellekkel rendelkeztem mint egy átlagos felnőtt nő és a ruha táram igen csak kivágott felsőkből állt akkoriban így a legtöbb tanárom szerette ha előttük ülök ezzel is pimaszul rajtam tartva a szemüket, ezért volt az hogy soha nem szolt senki azért mert ilyen ki vágott felsőim vannak mert a felnőttek élvezték e látványt ami naponta eléjük tárult hisz diákként úgysem szólók semmit. Ha őszinte akarok lenne az elején nem érdekelt illetve nem foglalkoztam vele különösebben egy apró mosolyt csaltam az arcomra de közbe az undor kerülgetett. Tény hogy nem foglalkoztam vele időben sőt inkább bele törődtem mintha ez baromira természetes lenne. Mindig rémálmok gyötörtek és állandóan hátborzongató  déja vu érzésem volt amikor a tanárok rám pillantottak. Mindig is át láttam a felnőtteken és az emberek hátsó szándékán de nem zavart addig a pontig még el nem tűntem és helyett nem cseréltem a hangokkal. Majd két évig a hangok irányítottak még 2013 -ban egy csoda meg nem mentette az életem , akkora már teljesen megtörtem magamba zuhanva teljesen üres voltam kívül belül .  Napjaim üresek és szürkék lettek egy álarc volt rajtam amit csak este a sötétben vettem le a szemeim pirosak voltak és duzzadtak a sok sírástól a félelem teljesen felemésztett se célok se álmok egy üres porhüvelyé váltam.